Hosszu idő után föltámadok ujra, Ettől a pillanattól nem nézek a multba. Ujra kezdek mindent s próbálok feledni, Mindíg csak azt a lányt akarom szeretni. Hisz Ő az én életem egyetlen reménye, S ez az élet most ott van a kezébe. S ha Ő ezt eldobja, a szívem csöndben elhallgat, Csak akkor jön majd rá, kit szeret az meghalhat!

Álmodom, mert az álom is jó talán, De egy temetőbe ébredek az álom után. Hideg szél fuj és köd lepi el a temetőt, Amely egyaránt takar tolvajt, és szeretőt. Szemem egy sírkövön akad, S a szememből sós ízű könnycsepp fakad. S hirtelen döbbenten dobban a szívem, Mert valaki a síromat öntözi híven. Meghaltam volna, vagy ez is csak álom csupán? De felocsúdok pár perc után. Hisz mindörökre eltemettem a szívemet, S erről árulkodnak a néma sírkövek!

Fájó találkozás, mely meg tud rázni, Ártatlan szív, mely érted tud fájni. Jelentéktelen dolog ez számodra, Az egész szép lenne, de csak álmomba. Szerelmes szívem dobbanását Te meg sem hallod, Így gondolod azt, hogy voltam s talán még vagyok. Veled boldog lehettem volna de minden hiába, Egyedül maradtam ebbe a fájó világba. Megérteni nem tudsz, hiszen nem szeretsz, Égő vágyam eloltani nem lehet. Remélem Te még boldog leszel az életben, Terád mindíg ott vár egy hely a szívemben. Egyszer ha megkérdel így szólok: Drága vagy számomra akár a csillagok!

Amikor csak azt hallottam Tőled, Hogy mennyire szeretsz, Nem gondoltam volna, Hogy egyszer majd könnyen feledsz. Vége van mindennek, de ugy érzem, A könny sokszor kevés, Hogy elhitessem magammal: A szerelem csak szenvedés. Hiába minden csepp könny, Mit hófehér párnámra ejtek éjjel, Hiába a hamis közöny, Ha a szerelem még szívemben fészkel. Hiszem, hogy egy nap még eljön az a pillanat, Mikor ujra látlak Téged, S akkor majd meglátod édes, Egy csókodért én meghalok érted! Telnek az üres napok, mulnak a sivár évek, Lassan félni kezdek attól, hogy utolér a kegyetlen végzet. Próbálok bujdosni előle, De mindíg rámtalál a fényben, Mit tegyek, hogy ne lásson meg? Éljek örökké sötétben? Megteszem, ha nincs más út, Ha ez az egyetlen esélyem. Megteszem, mert várok Rád, Ha nincs is már reményem. De egyet ne felejts! : Én mindíg tárt karokkal várlak, Akkor is, ha a szerelem húz vissza, Akkor is, ha a rég elfeledett vágyak. . . Bujdosni a végzet elől, rettegve és gyáván, Álmodozni egy szerelemről könnyek közt, árván. Ezt kaptam én Tőled, megtanultam várni, Hazudtam a szívemnek, hogy ne tudjon fájni.. . .

Azt hiszem a jövőbe félve kell néznem , Mert szeretni ezekután senkit nem tudok érzem , A magány rossz tanácsadó , Pedig a bűnöm megbocsájtható , Senkinek ne higyjünk el soha semmit , És ne hibáztassunk egy ártatlan csók miatt senkit , Leírom mi történt ami miatt magányos lettem , Apró dolog az mit a szerelmemért tettem , Nagyon szerettem valakit aki viszont szeretett , Egy napon mégis úgy tett mit aki örökre elfeledett , Semmit nem szólt hozzám, hogy miért nem tudtam , Féltékennyé teszem azt hiszem akkor jól gondoltam , Társaságban voltunk úgy tízen tízenöten , Persze találkoztunk ott mind a ketten , Mellettem állt és megint semmit nem szólt , Számomra ez már szörnyű volt , A legjobb barátjával szóba elegyedtem , Gondolom ő azt hitte, hogy ami köztünk történt már rég el is feledtem , A fiú megcsókolt s ezt ő is látta , Biztos mindkettőnknek ekkor a legrosszabbakat kívánta , Akkor láttam rajta, hogy neki mit jelentek , S megmondtam neki, hogy az elmúlt napokból semmit nem felejtek , Könnyes volt mindkettőnk szeme s a hangunk is remegett , Hiszen tudtuk, hogy ezt a kapcsolatot folytatni nemlehetett , Ő attól félt mindig, hogy elveszít , Éreztük, hogy a szerelmünkön már semmi sem segít , Tudtuk, hogy soha többé mást nem tudunk szeretni , Az örökkévalóságig egymás hibáit fogjuk keresni , Hogy már nem lesz velem többé még nem is fogom fel , Mert aki annyira szerettem így vesztettem el !!!

Miért kell megismerni akit el sem tudunk feledni , Csak ő az egyetlen akit örökké akarunk szeretni , A magány tetőpontján elhiszed, hogy iránta már semmit sem érzel , Ezért egy újabb szerelem után nézel , Sokat gondolsz arra mennyire boldog életed , Mégis ezerszer eszedbe jut, hogy ki volt a végzeted , Megpróbálod minden nap, minden pillanatban feledni , Szeretnéd a boldogságot újabb és újabb úton keresni , Esténként mikor egyedűl vagy felmerűl a sok szép pillanat , S akkor eszedbe jut a legvégső gondolat , SZERETLEK ! - egy szó mit elég kimondani , Halványúlt az emlék de érdemes szíved érte újra fájdítani , Mert tudod, hogy valaki a messze távolban még ugyanúgy szeret , Hiába nem láttad rég ő el nem feled , De kit szeretsz azzal életed boldog nem lehet , Ezért most egyik szemed sír a másik pedig nevet !!!

Kicsit fájón a holnapra nézek , De úgy érzem a mától is félek , Azok a pillanatok bennem sebeket hagytak , S azok a percek szívembe nyomokat válytak , Amiket attól a fiútól kaptam akit mindennél jobban szeretek , De a történtek után rájöttem vele boldog nem lehetek , A szerelmünk elején jól mentek a dolgok , Megszerettelek ! - gondoltam jó ha neki előre szólok , Ő is így érzett sok percen keresztűl csak mondta , Hogy egy régi szív szerelmet kér tőle nem is tudta , Megtörtént és nem gondolta át ki az kit jobban szeret , Arra főként nem is gondolt, hogy boldog kivel is lehet , Döntött, hogy a régi lánynak adja a szívét újra , S csak akkor fordúltak a dolgok komolyra , A megbántott lány iránt sokkal többet érzett , Belátta hibáit s a lelke mélyén nagyon vérzett , Azon a borús éjjelen térdre rogyva az égre nézett , Mert rájött, hogy rossz útra tévedt , Ezeket a pillanatokat senkinek nem kívánom , Már rájöttem, hogy a szerelem a legfájdalmasabb dolog a világon !!!

Hogy ne haragudjak rád utoljára ezt kérted , De ne hidd, hogy sírni fogok ezekután még érted , A volt barátnő esélyesebb volt , A szerelmünk rájöttem csak a játékról szólt , A szívemben az az érzelem mély nyomokat hagyott , S az a lány téged újra megkapott , De valamit nem vehet el tőlem senki , Az emléket, hogy jó volt veled lenni !!!

Reszkető kezemmel megtörlöm a szemem , Sírva kérdezem magamtól miért nem lehetek veled , Ha tudnám, hogy nem lenne már hiába minden , S, hogy a szívemben másnak hely nincsen , Csak egyet tudok, hogy el kell felejtselek , bármennyire fáj el kell engedjelek , Elengedni nem tudlak mégsem , A szerelmet irántad ugyanúgy érzem , De úgy tűnik már késő , SZERETLEK ! - ez a szó a végső !!!

Hogy tudlak még így is szeretni , Ennyi idő után még is nem feledni , Nem tudom irántam mit érzel , Ha meglátsz rám mégis epekedve nézel , Lehet volt idő mikor szerettél , Abban nem hiszek, hogy el is feledtél , Próbáltam hinni a szavakba , S szerelmes szívvel léptem a tavaszba , Tudom csalódni kell, hogy megtanuljak sírni , És nem szabad soha könyörgő levelet írni , Az idő csak a gyógyír a feledésre , Mégis tovább szeretlek ennek ellenére , Ezekután csak álmodni merek mert álmomban szerettél , Köszönöm ha csak eddig is velem lehettél !!!

Emlékszem, hogy nemrég még nagyon szerelmes voltam , Még mindig reménykedem mert üldöz a múltam , Tudom én is nagyot hibáztam , Mikor ebbe a kapcsolatba belemásztam , Bár nem volt hiba csak nagy szerelem , Mert engem is téged is utolért az az érzelem , Aztán jöttek a borús napok a szenvedések , Újra fellobbantak a régi érzések , A volt barátnő kellett inkább , Azt hitted, hogy jobb lesz így hát , Mégis rám gondoltál nem sajnálatból , De neked is kikerűlt bőven a bánatból , Eljött az éjszaka amire mindketten vártunk , Egymást ölelve az éjben hosszú órákat álltunk , Mikor elhagytál szeretsz azt mondtad , Ezen az éjjelen is ugyanezt súgtad , Próbáltam bízni az érzéseidben tovább , De jobbnak láttam ha futni hagylak inkább , Mert nem hittem, hogy másnap ugyanúgy szeretsz , Az is felrémlett bennem, hogy megint elhagysz s kinevetsz , A barátod volt az aki vígaszt nyújtott , Utána az élet a szívemre csak szenvedést ontott , Mikor rájöttél mi történt azt mondtad , Hogy fogadjunk ami lesz előre tudtad , Nehéz volt nem másra gondolni de megtettem , Pedig ami köztünk történt egy percre sem feledtem , Megpróbáltam nem beleesni abba a hibába , De megtettem mert bíztam másnak a szavába !!!

Már elmúlt az az éjjel pontosan három napja , Annak a fiúnak mégis szívemben maradt a hangja , Ő volt aki vígaszt nyújtott , S aki a legszörnyűbb pillanatokba is bíztató szavakat mondott , Egy barát aki mégis több mindennél , De még túl kevés a szerelemnél , Mindig számíthattam rá bármi is történt , Ő lett a lelkitámaszom de a vígaszom főként , Leírom mi történt akkor éjjel köztünk , Jött a volt barátom akivel úgy éreztem pár pillanat alatt össze is jöttünk , Csak én éreztem mert az ő szíve másért epedezett , S rólam azok után a pillanatok után meg is feledkezett , Mit tehettem volna, hogy valami neki is fájjon , Amitől a szerelmünk égjen a régi lángon , Mással egy éjszaka amit meg is tettem , S azon az éjjelen más fiúval boldog is lettem , Tudtam a régi barát lesz az akinek a fülébe elsőként jut , Féltem ha megtudja a szíve rögtön a mennybe jut , Emlékszem arra a pillanatra mikor neki csak ennyit mondtam : Titkon még mindig szertlek bárkivel is voltam !!!

Még nehéz róla beszélni de el kell mondanom , Mert a szerelmemet már senki elött nem kell titkolnom , Volt egy fiú és egy lány az éjben , Megismerték egymást s minden csillogott a fényben , Napról - napra egymást jobban megszerették , Minden pillanatban csak a másikat keresték , Nem telt el pillanat, hogy ne gondoljanak egymásra mindig , Mégis egy boldog nap után a lány majdnem eltáncolt a sírig , Egy üzenet várta a fiútól mi végleg összetörte , Mert a régi barátnő a fiút újra szerelemre kérte , A lány a párnájába borúlt s a könnye csak folyt , Nem hitte, hogy ez a szerelem az életben csak ennyi volt , Elbúcsúzott a fiú úgy ahogy kellett , Azt súgta, hogy akkor is szereti a lányt de marad a régi mellett , A múltból így emlékszem arra a borús napra , De itt él szívemben s így gondolok arra az utolsó pillanatra !!!

El kell hinnnem, hogy kár az összes könnycseppért , Harcolok de hiába is mindenért , Fiú miatt sírni többé nem fogok , Mondom mindig de erre hallgatni nem tudok , Valaki miatt az utóbbi éjszakák könnyesek lettek , Mert van két szív akik örűltséget tettek , Egy fiú volt az egyik én pedig a másik voltam , Hogy nem marad enyém örökre már az elejétől fogva tudtam , Nagyon megszerettem őt de róla gyorsan le is mondhattam , Szeretlek ! - neki utoljára csak ennyit szólhattam , Hogy ne vegyelek észre nem tudom, hogy fogom kibírni , De azt kívánom neked, hogy soha ne tanulj meg sírni !!!

Hazudtam, mert azt mondtam már nem szeretlek , Hazudtam, mert azt mondtam pár röpke pillanat és elfeledlek , Hazudtam, de azt kívántam, hogy boldog legyél , Hazudtam, mert azt akartam, hogy végre észrevegyél , Hibáztam, mikor engedtem a csábításnak , Hibáztam, de szeretleket nem mondtam senki másnak , Hibáztam mindig mert el soha nem feledlek , Hibáztam akkor mikor azt mondtam / már / nem szeretlek !!!

"Beszélnék, de a hang torkomban reked
Oly sok szép szót gondoltam neked,
De csak hallgatok.
Nem akarnak formálódni a mondatok.
Bántóan néma most a csend zaja,
Itt lüktet bennem hiányod sikolya.
Szétfeszít. Kínoz. Öl.
Felkavar. Meggyötör.
Szólnék. De nem tudok.
Zavartan hallgatok,
S tűröm, hogy magához húzzon az emlék.
Öleljen, súgja fülembe; Nemrég
Még nálad voltam. Nálad, Édesem.
Boldogságtól megittasulva, részegen
Ízleltem mézédes csókjaid,
S kutattam lelked rejtett titkait.
Most távol vagy. De mégis oly közel.
A szívemben. A lelkem átölel.
Szenvedély. Ünnep. Csoda. Szerelem.
Csak Te vagy, kit akarok, csak Te vagy, ki kell nekem.
Mit érzek? Mondanám. De nincs rá szó.
Olyasmi ez, mi nem kimondható.
Mert szavakkal elmondani nem lehet,
Mily mérhetetlen a szeretet,
Mit irántad érzek.
Csak tétován nézek,
De szólni nem tudok.
Nem, nem állnak össze a mondatok.
Beszélnék, de a hang torkomban reked,
S csak annyit tudok suttogni neked;
Engedd, hogy szerethesselek."

"Csak ülök itt, és visszabámul rám a hófehér papír.
A toll a kezemben reszket, de nem ír.
Nem bír mozdulni sem.
De minek is?! Hisz úgysem
lehet azt szavakba önteni, amit érzek.
Száz sebbõl vérzek,
mit hiányod éles körmei szaggattak lelkemen.
Azt hiszem,
a pokol ilyen lehet.
Ilyen sötéthideg
fájdalomvihar,
mit magányom kavar.
Mi égbe emel, majd földre ejt.
Hiányzol. Egy szó. Mit is rejt?
Számtalan átvirrasztott éjszakát,
teljesülhetetlen vágy verítékszagát,
visszafojtott lélegzetet,
szégyellve elmorzsolt könnycseppeket,
kínt, mi keresztre feszített,
s elveszített,
porba hullt imákat. Könyörgést.
Hiányzol. Mintha éles kést
Forgatnának szívemben.
Hiányzol szerelmem!
Hiányzik ágyunk melege, csókod íze,
szemed selymesen simogató színe,
hiányzik az ölelésed,
nevetésed, érintésed,
tested, lelked.
Mindened."

"Hajnal volt.
A Hold felhõfüggöny mögött bujdokolt.
Álmoskábultan szunnyadt a táj
Mint kinek fáj, hogy ébredni muszáj.
Újra, s újra visszaálmodom azt a napot
Mert mit akkor az élet adott
Nem felejthetõ sohasem.
Szerelem.

"Csillagok Felnézek a felhőtlen éjszakai égre, A csillagok fénye festi azt feketéről kékre. Tán két szép szemed az, mi onnan rám ragyog? Vagy a két fénylő égitest az: Te és én vagyok? Talán én nem is látszom ott fenn melletted, Mert fényem ragyogásoddal elvetted, Fény nélküli csillagként elfogyok, S az éj széli hullócsillag az, mi én vagyok. Leszállok a földre, s onnan nézem fényed, Millió fényévekről ragyog rám a lényed. Egyszer majd Te is el fogod hagyni az eget. Egyszer, mikor már Te is ragyogtál eleget. Velem leszel újra, s a sötétben nappalra várva, Az éjszaka zenéit hallva perdülsz táncra. Csak táncolsz és táncolsz, mint angyalok az égen, S ragyogó szemeiddel úgy nézel rám, mint régen. Szép lassan kel fel a Nap, az éjszakának vége, Egyikünk sem vágyik vissza már az égre. A nappali fényben már egyik csillag sem ragyog, Reggel ily könnyen alszanak el a csillagok."

"Egy rövidke szó, mit kimondani nehéz,
Főleg Neked, kit elérni oly nehéz.
Úgy szeretném elmondani, amit érzek,
De félek, Te mindezt nem érted.
Lelkem örül, ha csak egy pillanatra látlak,
De ha nem vagy itt elemészt a bánat.
Sír a szívem, kérlel a szám.
Á hiába minden, csak a magány néz le rám.
Szeretlek őszintén, kívánlak teljesen.
Oly üres nélküled az életem.
Szeretném, ha Te is rájönnél kedvesem,
Nélküled nincs értelme annak, hogy létezem!"

"Soha nem tudom abbahagyni az álmodozást,
Képtelen vagyok legyőzni a kínzó vágyakozást...
Vágyom rád, mint szomjazó föld a hűs viharra,
Mint kora hajnalban a szunnyadó mező a kristályos harmatra...
Jobban vágyom Rád mint eddig bármire,
Lehetnék a pokolban, a mennyben vagy bármerre...
Átkaim közt a pokolban is Te lennél a fény
A felhők közt szárnyalva éltetne a remény...
Nem hatna rám a halál csókja, nem ölne meg méreg,
Hiszen éppúgy mint a csöpp cserjét fogja körül a kéreg,
Úgy vigyázol engem, lágyan körülölelsz,
Halk imámra néma árny-csókoddal felelsz...
Ó!!! Azok a sóhajok, melyek azon messzi ajkat hagyják el szüntelen,
Azt az ajkat mesés varázzsá változtatja a képzeletem...
Ó!!! Azok a szemek, izzó tűzként ragyognak be szívem ablakán,
Hangod lágy szellőként süvít szívem néma teraszán...
Ó!!! Az álmom csókja...úgy égeti ajkam, mint izzó parázs,
Ez a remény éltet engem, ez a titkos varázs...
Egyszer azok az ujjak talán érzékien járják be testem,
Hangod halkan súgta fülembe: csukd be szemed!!! de lestem...
Szemeimet éltető varázzsal tölti be a látvány,
Oly gyönyörű vagy mint a tündöklő szivárvány...
Beragyogod az eget, a mennyet és a poklot
S örökké magaddal hurcolsz egy láncra vert rabot...
Én vagyok az, hisz szívem és lelkem is foglyoddá vált,
Hisz életem benned éltető reményre talált...
Kísérni foglak utadon, bármerre is járj
Azért fogok küzdeni hogy csak boldogságot találj...
Mosoly ékesítse arcod, s szemeid ragyogjanak,
S bár lehet ezek az égkövek nem nekem csillámlanak,
De fényük majd beragyogja a végtelen teret,
S talán érezni fogod: valaki titkon szeret...
Ha hajó repít majd, s a tenger nem ad szelet,
Hát én neked adom az utolsó leheletet...
Ha magasban jársz, s a hideg kínoz Téged,
Árny-testemmel meleg kabátként ölellek át Téged...
Ha sivatag forrósága izzítja fel tested,
Könnyemmel hűs megnyugvást én varázslok néked...
Ha követ a Halál, s üldöz a végzet,
Én szembeszállok velük, s Érted vállalom a véget...
Ha szíved nem bírná tovább a folytonos rohanást,
Én neked adnám szívemet, az utolsó dobbanást...
Hisz amíg a csillagok az égbolton ragyognak,
Amíg az égitestek szakadatlan forognak,
Amíg a szívek szüntelen dobognak,
Amíg a lelkek árnyak közt suhannak,
Amíg még ver szerelmes szívem,
Amíg még mozdul felhevült testem,
Amíg még illatod lélegezhetem,
Addig neked szentelem az egész életem...
Tiéd vagyok mindhalálig,
Az öregedésig, a megalkuvásig,
A vágyakozásig, a fohászig,
A soha ki nem mondott ábrándig...
Az elárult szánalomig,
Az önmarcangoló gyászig,
Az összetépett valóságig,
A megváltást hozó halálig...
( Tiéd vagyok örökké....)"